Ezen az oldalon megtekintheti az általunk szervezett tanfolyamok listáját és részletes leírását.
A jelenleg meghirdetett tanfolyamok időpontjai az „időpontok” menüpont alatt érhetők el.
Lehetőség egyedi időrend szerinti magánoktatásra is.
Erről bővebb információ a info@masszazsiskola.hu vagy a
+36-70-511-1019-es telefonszámon.


A nyirokdrenázs nem egyenlő a hagyományos masszázsokkal, technikája, célja és elve azoktól teljesen különbözik. A nyirokdrenázst Dr. Emil Vodder dán orvos, masszázs terapeuta és felesége fejlesztette ki, 1930-as években. Amit mai napig hatásosan alkalmaznak. Lényege a pangó nyirokfolyadék elvezetése a kötőszövetből. A nyirokrendszer az immunrendszerünk része. Ő felel az egészségünkért. A lelassult nyirokkeringés hatására immunrendszerünk sejtjei is lassabban működnek, ugyanakkor az anyagcsere végtermékei, salakanyagai is pangani kezdenek a nyirokfolyadékban és a sejtek közötti térben. Fő feladata a fertőzések, betegségek, daganatos megbetegedések elleni védelem. A manuális drenázs kettős hatással: bír helyi és távol. Helyi hatáskén a kapillárisok aktívvá válnak, ezáltal a terelés hatékonyabb lesz. Távolhatásként csökken a feszítő érzés, immunológiai pozitív válasz reakciók, méreganyagok, gyulladási faktorok, szövődmények redukálódnak a kezelt személy életminősége rohamosan javul, fájdalmai csökkennek. A kezelés sikere gyakran azon áll vagy bukik, hogy mennyire sikerült támogatni a nyirokrendszer munkáját.  A kézi nyirokdrenázst kizárólag speciálisan képzett terapeuta végezheti. A sikeres kezelés team munkát igényel, melyben az orvos, gyógytornász, gyógymasszőr, nővér és dietetikus is részt vesz. Nyiroködéma megjelenhet veleszületetten, de gyakoribb az élet során kialakult ödémás állapot.

A magyar lakosság 6-9%-át érintheti. Ilyen pl.:
– műtét utáni állapot
– baleset és traumák utáni állapot
– visszérműtét
– sugárkezelés és kemoterápia kezelés utáni állapot
– terhesség alatt jelentkező ödémás végtagok
– szív- és érrendszeri megbetegedések
– vese eredetű megbetegedéseknél
– hormonális eredetű megbetegedéseknél
– ízületi-mozgásszervi megbetegedéseknél

50 órás honosítható (országspecifikus) komplex manuális nyirokdrenázs végzettség.

(Manuelle Lymphdrainage Kurs)

Számos Uniós országban(országspecifikus), ahol munkát szeretnél vállalni, honosítani kell a végzettségeidet.
Ebben maximális segítséggel és minden szakmai és tartalmai követelménnyel tisztában vagyunk a nálunk végzett tanulók zökkenőmentesen végig tudják csinálni, ezt a folyamatot és elfogadják a szakmai továbbképzéseinket, akár egészségügyi tevékenység folytatásához is!

A hazai gyakorlatban a gyógytornász és gyógymasszőri végzettséghez nem kötelezően előírt, de a terápiát segíti, és a beteg állapotának javításához elengedhetetlen.

A tanfolyam célja:
Olyan elméleti és gyakorlati ismeretanyag elsajátítása, mely segítségével a masszőr vagy gyógytornász vagy egészségügyi szakember hatékonyan tud segíteni a vendégeinek.

A tanfolyam időtartama: 4nap/50 óra.
Az órák 45 percesek, a tanfolyam időtartamába az otthoni házi feladat és gyakorlási idő is beleszámít.
Ez a képzés az Európai Uniós országokban elfogadott óraszámmal valósul meg.

A tanfolyam tematikája:

  • WHO állásfoglalása
  • a keringés és nyirokrendszer anatómiája, élettan
  • nyirokrendszer zavarai
  • a nyirokrendszer patológiája
  • a nyiroködémát kiváltó okok
  • a nyiroködéma osztályozása
  • a nyiroködéma stádiumai
  • a nyiroködéma diagnosztizálása
  • a nyiroködéma szövődményei
  • a lipödéma osztályozása
  • a kevert ödéma típusai
  • a manuális nyirokdrenázs (MLD) menete, elve, kivitelezése
  • indikációk, kontraindikációk
  • kezelési lehetőségek
  • fogalmak értelmezése: nyirokmasszázs, nyirokdrenázs, ödématerápia, komplex
  • ödéma mentesítő kezelés
  • alap és ödémamentesítő fogások
  • testtájankénti komplex kezelés menete
  • bőrápolás
  • kompressziós eszközök és lehetőségek (gyógyharisnya, prevenciós harisnya, bandázs, gépi kompresszió)
  • gyógytorna
  • életmód tanácsadás
  • kompetencia határok
  • esettanulmányok szemléltetése fotókon keresztül

Kinek ajánljuk:

  • Gyógytornász, vagy OKJ Gyógymasszőri bizonyítvánnyal rendelkezők, akik orvosi diagnózis alapján képesek orvosi felügyelet mellett önállóan dolgozni
  • akik az önmasszázst szeretnék magukon helyesen végezni
  • akik szeretnék szolgáltatásaikat kibővíteni és magasabb szolgáltatást nyújtani vendégeik részére: Svéd- és frissítő masszőr, kozmetikus, természetgyógyász, pedikűrös,
  • rehabilitációs trénerek, AAM terapeuták végzettséggel rendelkezők a nyirokmasszázst megtanulhatják. Közérzet javítás és életminőség javítás izompumpa segítése, méreganyagok kiürítését elősegítően vagy nyirokkeringést támogatás céljából végzik ezt a masszázst.
  • Orvosoknak, akik szeretnék megismerni az itthoni és külföldi lehetőségeket az ödémás betegeik gyógyításának céljából.
  • A következő tanfolyam helyét és időpontját az időpontok menüpontban találja meg.

Részvételi díj: 145000 Ft,
mely készpénzben fizetendő a tanfolyam kezdetén vagy átutalással.
Vidékieknek szálláslehetőséget tudunk ajánlani a közelben.

Tanúsítvány:
Névre szóló, sorszámozott Tanúsítvány magyar nyelven.
Idegen nyelvű Tanúsítvány igényelhető angolul vagy németül, részletes angol nyelvű tematikával, 3500ft/db áron.

Jelentkezés, helyfoglalás: Töltse ki a jelentkezési lapot. A jelentkezés elfogadásáról e-mailben küldünk írásos visszaigazolást. És a jelentkezési határidő után pedig egy megerősítő e-mailt  még egyszer.

Amennyiben további információra van szüksége, vagy az éppen meghirdetett időpont nem felel meg Önnek, írjon e-mailt az info@masszazsiskola.hu  címre, vagy hívjon a
+36 70 511 1019-es telefonszámon.

A tanfolyamra hozzon magával: kényelmes ruhát, 2 részes fürdőruhát vagy fehérneműt, papucsot, lepedőt, 2db törölközőt, füzetet és tollat, enni- és innivalót.


Nyirokmasszázs-ödématerápia (komplex manunális lymphodrainage)
+50 órás kiegészítő tanfolyam

50 órás kiegészítő képzés olyan 50 órás komplex manuális nyirokdrenázs tanfolyamot végzett szakembereknek, akiknek 100 órás képzés elvégzésére van szükségük
Elvégzésével 100 órás honosítható (országspecifikus) komplex manuális nyirokterapeuta végzettség szerezhető

A tanfolyam célja:
Olyan elméleti és gyakorlati ismeretanyag elsajátítása, mely segítségével a masszőr vagy gyógytornász vagy egészségügyi szakember hatékonyan tud segíteni a vendégeinek.

A tanfolyam időtartama: 50 óra szakmai gyakorlat és online konzultáció.

A tanfolyam tematikája:

    6-8 db teljes kúra elvégzése, és annak teljes írásos, fényképes dokumentációja

  • anamnézis felvétele
  • kezelési terv összeállítása
  • részletes betegdokumentáció vezetése
  • az elvégzett kezelések során alkalmazott fogások ismertetése
  • mérési pontok dokumentálása
  • esettanulmányok szemléltetése fotókon/videókon
  • kiegészítő kompressziós terápia egyéni alkalmazása és dokumentálása
  • összegzés, életmód tanácsadás
  • kiértékelés
  • online konzultáció

Az alap tanfolyam elvégzése után egyéni ütemezéssel, folyamatosan végezhető

Amennyiben az alap tanfolyamot még nem végezte el, annak időpontjait
időpontok menüpontban találja meg.

Részvételi díj: 55000 Ft
mely készpénzben fizetendő a tanfolyam kezdetén vagy átutalással.

Tanúsítvány:
Névre szóló, sorszámozott Tanúsítvány 100 órás komplex manuális nyirokdrenázs tanfolyam elvégzéséről angol (COMPLETE Manual Lymphatic Drainage course) vagy német (KOMPLEX Manuelle Lymphdrainage Kurs) nyelven.

Jelentkezés, helyfoglalás: Töltse ki a jelentkezési lapot. A jelentkezés elfogadásáról e-mailben küldünk írásos visszaigazolást. És a jelentkezési határidő után pedig egy megerősítő e-mailt  még egyszer.

Amennyiben további információra van szüksége, vagy az éppen meghirdetett időpont nem felel meg Önnek, írjon e-mailt az info@masszazsiskola.hu  címre, vagy hívjon a
+36 70 511 1019-es telefonszámon.

 


Kompressziós terápiák tanfolyam

A hazai gyakorlatban a gyógytornász és gyógymasszőri végzettséghez nem kötelezően előírt, de a terápiát segíti, és a beteg állapotának javításához elengedhetetlen ennek a technikának az ismerete.

A tanfolyam célja:
Olyan elméleti és gyakorlati ismeretanyag elsajátítása, mely segítségével a masszőr, gyógytornász vagy egészségügyi szakember hatékonyan tud segíteni a vendégeinek.

A tanfolyam időtartama: 1 nap.

A tanfolyam tematikája:

    ELMÉLET

  • A kompressziós kezelés célja
  • A kompressziós terápia eszközei
  • A kompressziós bandázs célja
  • A kompressziós kötés használatának indikációi
  • A kompressziós pólya felhelyezésének menete a végtagok esetében
  • A kompressziós kötés használatának kontraindikációi
  • Kompressziós pólya alkalmazásának szövődményei
  • A kompressziós harisnyák típusai
  • A prevenciós és gyógyharisnya élettana
  • A gumiharisnya méret szerinti típusa
  • A kompressziós fokozat szerinti
  • Az orvosi gyógyharisnyák kompressziós fokozatai
  • A harisnyák színei
  • Az orvosi gyógyharisnyák használatának célja
  • A kompressziós gyógyharisnya alkalmazásának indikációi
  • A gyógyharisnyák használatának kontraindikációi
  • A kompressziós gépi kezelés indikációi
  • A kompressziós gépi kezelés kontraindikációi
  • A kompressziós gépi kezelések hatásmechanizmusai
  • A kompressziós gépi kezelés és a Magyarországon kereskedelmi forgalomban lévő gépek közötti különbségek
  • A cipővásárlás szempontjai
  • Szakmai tanácsadás, ajánlás:
    – segédeszközök,
    – életmódbeli segítségadás,
    – dietetika,
    – mentális segítés, stb…
  • GYAKORLAT

  • A kompressziós bandázs alsó és felső végtagara történő HELYES felhelyezése
  • Kinek ajánljuk:

    • Gyógytornász, vagy OKJ Gyógymasszőri bizonyítvánnyal rendelkezők, akik orvosi diagnózis alapján képesek orvosi felügyelet mellett önállóan dolgozni
    • Olyan nyirokkezelést végzőknek, akik nem tanulták a kompressziós terápiát
    • akik az önbandázst szeretnék magukon helyesen végezni
    • akik szeretnék szolgáltatásaikat kibővíteni és magasabb szolgáltatást nyújtani vendégeik részére
    • Rehabilitációs trénereknek
    • Orvosoknak, akik szeretnék megismerni az itthoni és külföldi lehetőségeket az ödémás betegeik gyógyításának céljából.

    A következő tanfolyam időpontját az időpontok menüpontban találja meg.

    Részvételi díj: 45000 Ft
    mely készpénzben fizetendő a tanfolyam kezdetén vagy átutalással.

    A tanfolyamok helye: Létszámtól függően:
    2120 Dunakeszi, Csokonai utca 26.
    1047 Budapest, IV. kerület, Fóti út 59.

    Tanúsítvány:
    Névre szóló, sorszámozott Tanúsítvány magyar nyelven.
    Idegen nyelvű Tanúsítvány igényelhető angolul vagy németül, részletes angol nyelvű tematikával, 3500ft/db áron.

    Jelentkezés, helyfoglalás: Töltse ki a jelentkezési lapot. A jelentkezés elfogadásáról e-mailben küldünk írásos visszaigazolást. És a jelentkezési határidő után pedig egy megerősítő e-mailt  még egyszer.

    Amennyiben további információra van szüksége, vagy az éppen meghirdetett időpont nem felel meg Önnek, írjon e-mailt az info@masszazsiskola.hu  címre, vagy hívjon a
    +36 70 511 1019-es telefonszámon.

    A tanfolyamra hozzon magával: kényelmes ruhát, papucsot, lepedőt, 2db törölközőt, füzetet és tollat, enni- és innivalót.

     


Reflexzónás talpmasszázs tanfolyam

50 órás intenzív

A talpreflexzóna-masszázs sikeres, ősrégi módszer a betegségek megelőzésében és kiegészítő kezelésében. Mivel szerveink a testünkben futó energiapályákon keresztül összeköttetésben vannak lábaink bizonyos területeivel, a zónák masszírozása reflexszerű választ vált ki a megfelelő testtájakon. Így serkenti egyes szervek funkcióját, máshol viszont enyhíti a túlterhelést, segít az energiablokk feloldásában. A talpzónák masszírozását bárki el tudja végezni. Lábaink naponta viselnek el nagy terheket, testünk teljes súlyát hordják. Ennek ellenére mégis elhanyagoljuk lábainkat, nem fordítunk figyelmet a rendszeres lábápolásra, pedig a lábaink állandóan használatban lévő, nélkülözhetetlen testrészeink. Alapvető emberi tulajdonság, hogy többnyire a látható testrészeinket igyekszünk karbantartani és szépíteni.

A masszírozás serkenti a vér és nyirokkeringést erősíti az immunrendszert, szabályozza a hormontermelést, feszültséget old, fájdalomcsillapító hatású, valamint késlelteti a szervezet öregedését. Segít a megelőzésben is.

A talpmasszázs a legrégebbi kezelési módok egyike. Több ezer éves múltra tekint vissza, lényege a testi és lelki egyensúly helyreállítása és az életminőség javítása.

A tanfolyam célja:
Olyan szakemberek képzése a célunk, akik az elméleti és gyakorlati ismeretanyag elsajátításával képesek fizikai közérzet javítás céljából a talp reflexzónáin masszázst végezni.
Gyakorlatorientált oktatásunk során a tanulók megtanulják a talpmasszázs fogásrendszerét, képessé vállnak összefüggéseket látni és érzékelni, ezáltal szakmailag megalapozott szolgáltatást tudnak nyújtani, vendégeiknek, családtagjaiknak illetve saját magukon is tudják alkalmazni.

A tanfolyam időtartama: 50 óra./5 nap/egymást követő napok

50 órás honosítható (országspecifikus) reflexzóna-terápiás talpmasszázs végzettség (Fussreflexzonenmassage-therapie Kurs)

Ez a képzés az Európai Uniós országokban elfogadott óraszámmal valósul meg.

Az órák 45 percesek, a tanfolyam időtartamába az otthoni házi feladat és gyakorlási idő is beleszámít.

A tanfolyam tematikája:

A reflexzóna masszázs elméleti alapjai

  • A holisztika fogalma
  • Az egészség és betegség fogalma
  • Az egészség 9 pillére
  • A talpmasszázs fogalma, gyökerei, története
  • A talpmasszázs élettani hatásai (azonnali és késői reakciók)
  • A talpmasszázs javallatai, ellenjavallatai,
  • Az egészséges láb kritériumai,
  • A láb betegség típusai
  • A láb elváltozásai és azok összefüggései a reflexzónákkal
  • A talpmasszázs hatásmechanizmusa
  • Kezelést befolyásoló tényezők
  • A kezelő személy egészségét védő módszerek
  • A masszázs tárgyi feltételei
  • A masszázs sorrendje
  • Masszázsidő, masszázs erőssége és ritmus
  • Kiegészítő lehetőségek
  • Az optimális kezelési idő

A reflexzóna masszázs gyakorlata:

  • Reflexpontok elhelyezkedése; szervek, szervrendszerek kapcsolata
  • A vizeletkiválasztó rendszer
  • Az érzékszervek
  • A mozgás szervrendszere
  • Az emésztőrendszer
  • A légzőrendszer
  • Agy és idegrendszer
  • A szív- és érrendszer
  • A nyirokrendszer
  • A hormonrendszer
  • A szaporodás szervrendszere
  • Életmód tanácsadás
  • Kompetencia határok
  • Esettanulmányok szemléltetése fotókon keresztül

Kinek ajánljuk:

  • Egészségügyi vagy természetgyógyász bizonyítvánnyal rendelkezőknek
  • Gyógytornászok, Humánkineziológusok, Testnevelő tanárok, (sport szakembereknek)
  • Konduktorok, Gyógypedagógusok, Fejlesztő pedagógusok/ szakemberek
  • Svéd-, frissítő-,egyéb masszőr-, vagy Okj- Gyógymasszőr és Sportmasszőr bizonyítvánnyal rendelkező masszőröknek,
  • Pedikűrösöknek,
  • Kozmetikusoknak,
  • Holisztikus szemléletű, tanulni vágyó érdeklődőknek ajánljuk, akik szeretnék szolgáltatásaikat kibővíteni és magasabb szolgáltatást nyújtani vendégeik részére
  • Önmasszázst szeretnék megtanulni és saját magukon vagy családjaikon végezni fogják

A következő tanfolyam időpontját az időpontok menüpontban találja meg.

Részvételi díj: 145000 Ft 
mely készpénzben fizetendő a tanfolyam kezdetén vagy átutalással.
Vidékieknek szálláslehetőséget tudunk ajánlani a közelben.

A tanfolyamok helye: Létszámtól függően:
2120 Dunakeszi, Csokonai utca 26.
1047 Budapest, IV. kerület, Fóti út 59.

Tanúsítvány:
Névre szóló, sorszámozott tanúsítvány magyar nyelven.
Idegen nyelvű tanúsítvány igényelhető angolul vagy németül, részletes angol nyelvű tematikával, 3500ft/db áron.

Jelentkezés, helyfoglalás: Töltse ki a jelentkezési lapot. A jelentkezés elfogadásáról e-mailben küldünk írásos visszaigazolást.

Amennyiben további információra van szüksége, vagy az éppen meghirdetett időpont nem felel meg Önnek, írjon e-mailt az info@masszazsiskola.hu címre, vagy hívjon a
+36-70-511-1019-es telefonszámon.

A tanfolyamra hozzon magával: kényelmes ruhát, papucsot, lepedőt, 2db törölközőt,saját masszázs krémet/olajat füzetet és tollat, enni- és innivalót.

 


„A láb mindig kéznél van!”

Az emberi testben nem csak nyirok és érrendszer található, hanem
energiahálózat is. Ezeket a vezetékeket meridiánoknak hívják és
ezekben áramlik az energia, a CSÍ, az életerő.

Az előadás időtartama:. 1-1.5 óra

Az előadás tematikája:

– A meridián rendszere a talpon
– Mi az akupresszúrás pont
– Az akupresszúrás pont elhelyezkedése a talpon
– A helyes kezelési lehetőségei
– Lép, Máj, Vese, Húgyhólyag, Epehólyag, Gyomor meridiánok akupresszúrás pontjainak megismerése és presszúrálási technikái

Kinek ajánljuk:
– Talpmasszőröknek
– Svéd-, frissítő-, vagy gyógymasszőr bizonyítvánnyal rendelkező masszőröknek,
– Pedikűrösöknek,
– Természetgyógyász-Reflexológusoknak
– Holisztikus szemléletű, tanulni vágyó érdeklődőknek

Az előadás módja: Online

Az előadás díja: INGYENES

A következő előadás időpontját az időpontok menüpontban találja meg.

Jelentkezés, helyfoglalás: Töltse ki a jelentkezési lapot. A jelentkezés elfogadásáról e-mailben küldünk írásos visszaigazolást.

Amennyiben további információra van szüksége, vagy az éppen meghirdetett időpont nem felel meg Önnek, írjon emailt a info@masszazsiskola.hu címre, vagy hívjon a +36-70-511-1019-es telefonszámon.

 


A csakrák, a hozzájuk tartozó belső elválasztású mirigyen keresztül hatással vannak a belső szervek működéseire, így azok stimulálása oldja a blokkokat, a stresszt és a feszültséget, ezáltal beindítja a szervezet öngyógyító folyamatait. A lélek érintése által szinte észrevétlenül pozitív tudatállapotbeli változás állhat be.

Az előadás időtartama:. 1-1.5 óra

Az előadás tematikája:

– A csakrák jelentése,
– A csakrarendszerek,
– A 7 fő csakra és a hozzá tartozó belsőelválasztású mirigyek
– A csakrák elhelyezkedései talpon,
– A csakra-talpmasszázs eredete és története,
– A masszázs menete,
– A masszázs sorrendje,
– A csakra-talpmasszázs indikáció és kontraindikáció,

Kinek ajánljuk:
– Talpmasszőröknek
– Svéd-, frissítő-, vagy gyógymasszőr bizonyítvánnyal rendelkező masszőröknek,
– Pedikűrösöknek,
– Természetgyógyász-Reflexológusoknak
– Holisztikus szemléletű, tanulni vágyó érdeklődőknek
– Bárki, aki érez hívást magában, jöjjön csatlakozzon ONLINE és sajátítsa el ezt a speciális működtethető technikát.

Az előadás módja: Online

Az előadás díja: INGYENES

A következő előadás időpontját az időpontok menüpontban találja meg.

Jelentkezés, helyfoglalás: Töltse ki a jelentkezési lapot. A jelentkezés elfogadásáról e-mailben küldünk írásos visszaigazolást.

Amennyiben további információra van szüksége, vagy az éppen meghirdetett időpont nem felel meg Önnek, írjon emailt a info@masszazsiskola.hu címre, vagy hívjon a +36-70-511-1019-es telefonszámon.

 


„A láb mindig kéznél van!”

A gyertya hatását a meleg, a vákuum, valamint a illóolaj hatóanyaga együtt biztosítja oly módon, hogy a gyertya lassan kb. 15-20 perc alatt ég el, ez idő alatt hőhatás keletkezik.A szívóhatás következtében a kezelt zónák területén vérbőség alakul ki, nő a véráramlás sebessége, ezáltal elszállítódnak a salakanyagok.

A természetgyógyászat egyik legérdekesebb, ma is használt ága a ez az ősi gyógymód, szinte minden nemzet ismeri.
Számos, fejlett egészségügyi kultúrával rendelkező országban ma is használják.
A köpöly egy harang vagy kúp alakú csésze, amit üvegből, szilikonból vagy műanyagból készítenek. A köpölyözőt a problémás területre helyezve statikusan vagy mozgatva alkalmazzuk, úgy, hogy benne vákuumot képzünk a levegő eltávolításával, ezzel intenzív helyi vérkeringés és nyirokkeringést fokozó hatást érve el.

Az előadás időtartama:. 1-1.5 óra

Az előadás tematikája:

  • A gyertyázás
    • A testgyertya tulajdonságai,
    • A testgyertya használatához szükséges eszközök,
    • A testgyertyázás (Talp) indikációi és kontraindikációi,
    • A testgyertya fajtái és illóolajai,
    • A testgyertya alkalmazási lehetőségei a talpon (hová tegyük konkrétan)
  • A köpölyözés
    • A köpölyözés fajtái,
    • A köpölyözés használatához szükséges eszközök,
    • A köpölyözés (Talp) indikációi és kontraindikációi,
    • A köpölyözés (Talp) alkalmazási lehetőségei a talpon (hová tegyük konkrétan)

    Kinek ajánljuk:
    – Talpmasszőröknek
    – Svéd-, frissítő-, vagy gyógymasszőr bizonyítvánnyal rendelkező masszőröknek,
    – Pedikűrösöknek,
    – Természetgyógyász-Reflexológusoknak
    – Holisztikus szemléletű, tanulni vágyó érdeklődőknek
    – Bárki, aki érez hívást magában, jöjjön csatlakozzon ONLINE és sajátítsa el ezt a speciális működtethető technikát.

    Az előadás módja: Online

    Az előadás díja: INGYENES

    A következő előadás időpontját az időpontok menüpontban találja meg.

    Jelentkezés, helyfoglalás: Töltse ki a jelentkezési lapot. A jelentkezés elfogadásáról e-mailben küldünk írásos visszaigazolást.

    Amennyiben további információra van szüksége, vagy az éppen meghirdetett időpont nem felel meg Önnek, írjon emailt a info@masszazsiskola.hu címre, vagy hívjon a +36-70-511-1019-es telefonszámon.

     


Ha egy ember lábát fogod, a lelke van a kezedben.

A lábfej valóságos kis remekmű, amely 26 csontból, 33 ízületből, 107 szalagból és 19 izomból áll. Ám jóval több, mint csontok, inak és ízületek halmaza.
A lábfejről nemcsak a szervek helytelen működése olvasható le, hanem az érzelmek és a személyiségjegyek is.

Már végzett talpmasszőrök részére, akik szeretnének még hatékonyabban kezelni és az összefüggéseket tudni.

A tanfolyam időtartama:. 1-1.5 óra

A tanfolyam tematikája:

MUTASD A LÁBAD
– Megismerkedünk a talpon lévő lehetséges betegséggel, és azokat értelmezzük
– Személyiségjegyek felismerése a talpon
– Éppen zajló szervi és lelki elváltozások felismerése a talpon
– Árulkodó jegyek, hogy éppen „ki is áll velünk szemben”

Kinek ajánljuk:
– Talpmasszőröknek
– Svéd-, frissítő-, vagy gyógymasszőr bizonyítvánnyal rendelkező masszőröknek,
– Pedikűrösöknek,
– Természetgyógyász-Reflexológusoknak
– Holisztikus szemléletű, tanulni vágyó érdeklődőknek
ajánljuk, akik szeretnék szolgáltatásaikat kibővíteni és magasabb szolgáltatást nyújtani vendégeik részére.

A következő tanfolyam helyét és időpontját az időpontok menüpontban találja meg.

Az előadás díja: INGYENES

Jelentkezés, helyfoglalás: Töltse ki a jelentkezési lapot. A jelentkezés elfogadásáról e-mailben küldünk írásos visszaigazolást.

Amennyiben további információra van szüksége, vagy az éppen meghirdetett időpont nem felel meg Önnek, írjon emailt a info@masszazsiskola.hu címre, vagy hívjon a +36-70-511-1019-es telefonszámon.

 


Mondd meg, mi fáj! Eláruljuk, mi van a lelkedben.

Az előadás célja:
Ha egy negatív érzelem kibillent minket az egyensúlyunkból, és ez az állapot tartósan fennáll, akkor a szervezetet átjáró energiák nem tudnak megfelelően áramlani. Elakadások, blokkok keletkeznek, amelyek szintjén az egyes szervekben kezdetben kisebb funkciózavarok, később egyértelműen kimutatható betegségtünetek jelentkeznek.
„Minden betegség lelki eredetű (először mindig a lélek betegszik meg, csak utána a test.)”

Ezen a tanfolyamon azt vizsgáljuk, hogy hogyan működik a betegség, mint figyelmeztetés, mint jelzés és hogyan segít minket életünk átalakításában. A betegséggel foglalkozunk, mint jelzőrendszerrel.
• Lelki betegség
• Testi egészség
• A lelki megküzdés útjai
• Lelki okok feltárása
• Táplálkozás és öngyógyítás
• Mit jelez a betegség
• A gyermekbetegségek lelki okairól
• Mitől betegszünk meg és hogyan gyógyíthatjuk meg magunkat és embertársainkat
• Betegségek lelki okai A-Z.-ig

Megnézzük az általános tudnivalókat a témával kapcsolatban, majd rátérünk az egyéni kérdésekre.

Kinek ajánljuk?
– akik szeretnék megérteni, mi vezérli az emberek gondolkodását és viselkedését
– akik szeretnének másokon segíteni
– akik munkájuk során emberekkel foglalkoznak és hatékonyabb támogatást szeretnének nyújtani
– akik szeretnék mélyebben megismerni az emberi lélek működését

A tanfolyam időtartama: 2 óra

Az előadás módja: Online


A következő tanfolyam időpontját az időpontok menüpontban találja meg

Az előadás díja: INGYENES

Jelentkezés, helyfoglalás: Töltse ki a jelentkezési lapot. A jelentkezés elfogadásáról e-mailben küldünk írásos visszaigazolást.

Amennyiben további információra van szüksége, vagy az éppen meghirdetett időpont nem felel meg Önnek, írjon emailt a info@masszazsiskola.hu címre, vagy hívjon a +36-70-511-1019-es telefonszámon.


A kínai orvoslás szerint akkor vagyunk egészségesek, ha a szervezet energia keringése harmonikus. Ez az energia a vitalitást, életerőt jelenti.
Az energiakeringés akadályoztatása betegséghez vezethet, érdemes tehát figyelemmel kísérni biológiai óránkat.
A mostani kutatások is kezdik igazolni, hogy a kínaiak által megalkotott szervóra hasznos és előremutató a gyógyításban. A szervóra-táblázat segít abban, hogy megtanuld és figyeld a testedben végbemenő folyamatok működését.
A keleti gyógyítók szerint az egészség megőrzésének legjobb módszere az, ha követjük a biológiai óránkat. A bioritmus fogalma a nyugati orvoslás számára sem ismeretlen, de nem fektetnek rá különösebb hangsúlyt. A keletiek azonban több ezer éves megfigyelés alapján megalkották a szervórát. Sok betegséged megelőzheted vagy meggyógyíthatod, ha odafigyelsz a belső ritmusodra.

Az előadás időtartama:. 4 óra

Az előadás tematikája:
– A szervóra ismertetése
– A bioritmus értelmezése
– A szervóra és 12 fontos élettani szereink
– A szervóra táblázata
– A szervóra és betegségek
– A testünk  jelzései, mert ez az óra sosem jár rosszul 
– A szervóra segít megfigyelni és megérteni a testben zajló folyamatokat
– A szervóra és terápiák
– Ha szeretnéd harmonikusan és kiegyensúlyozottan élni az életed, a szervóra tud ebben segíteni!

Kinek ajánljuk:
Előképzettségre való tekintet nélkül bárkinek.

A következő előadás helyét és időpontját az időpontok menüpontban találja meg.
Az előadás módja: Online
Az előadás díja: INGYENES

Jelentkezés, helyfoglalás: Töltse ki a jelentkezési lapot. A jelentkezés elfogadásáról e-mailben küldünk írásos visszaigazolást.

Amennyiben további információra van szüksége, vagy az éppen meghirdetett időpont nem felel meg Önnek, írjon emailt a info@masszazsiskola.hu címre, vagy hívjon a +36-70-511-1019-es telefonszámon.

 


Ne is mondj semmit minden az arcodra van írva!
Ugye ismerős mondat???Arcunkon testünk minden szervének meg van a maga pontja ugyan úgy, mint például talpunkon.
Arcunk masszírozása jót tesz a testnek és a léleknek egyaránt.

Az arcmasszázs mozdulataiban teljesen eltér a hagyományos kozmetikai masszázstól.

Az arcmasszázs célja:
A felhalmozódott méreganyagok kiürülnek és javul az arcizmok oxigén és tápanyag ellátása, ezáltal az arcbőr tiszta és kipihent lesz.
Rendszeres alkalmazás esetén a ráncok kisimulnak, a bőr fiatalos és rugalmas lesz, az arc pedig harmonikus, élettel telivé válik és lassulnak az öregedési folyamatok.
Az idegi feszültségek, fejfájás kezelése, görcsös arcizom feszülése is nagyon eredményesen kezelhető.
Az arcmasszázzsal az arcon elhelyezkedő reflexpontokon keletkezett blokkokat feloldjuk, ami visszahat a szervezetre, pozitív hatást gyakorol a lélekre, így harmonikus testi-lelki állapot létrejöttét idézi elő ezáltal egy kellemes, pihentető kezelés

A tanfolyam időtartama:. 1-1.5 óra

A tanfolyam tematikája:
– Arc anatómiája
– Az arcbőr anatómiája, élettana
– Az arcon elhelyezkedő reflexzónák
– Az arc árulkodó jelei
– Arcmasszázs gyakorlása önkezeléssel

Kinek ajánljuk:
Előképzettségre való tekintet nélkül bárkinek.

Az előadás módja: Online

A következő tanfolyam helyét és időpontját az időpontok menüpontban találja meg.

Az előadás díja: INGYENES

Jelentkezés, helyfoglalás: Töltse ki a jelentkezési lapot. A jelentkezés elfogadásáról e-mailben küldünk írásos visszaigazolást.

Amennyiben további információra van szüksége, vagy az éppen meghirdetett időpont nem felel meg Önnek, írjon emailt a info@masszazsiskola.hu címre, vagy hívjon a +36-70-511-1019-es telefonszámon.

 



A feltüntetett árak bruttó árak, tartalmazzák az elméleti és gyakorlati oktatást, magyar nyelvű tanúsítványt.
A tanórák 45 percesek.
A tanítás ideje naponta 9.00 – 16.00 (egyes esetekben eltérés lehetséges, részletek az adott tanfolyam részleteinél olvashatók.)
Vidékieknek szálláslehetőséget tudunk ajánlani a közelben.

A tanfolyamok helye:
2120 Dunakeszi, Csokonai utca 26.
1047 Budapest, IV. kerület, Fóti út 59.
8900 Zalaegerszeg, Rákóczi út 4-8.
7621 Pécs, Várady Antal utca 5. vagy 12.

Amennyiben további információra van szüksége, írjon emailt a info@masszazsiskola.hu címre,
vagy híjvon a +36-70-511-1019-es telefonszámon.